Az izraeli-holland érdekeltségű CEE Hotels Holdings BV. 89,6 százalékos, valamint az ingatlanapportja révén a marcali önkormányzat 10,4 százalékos tulajdonában lévő Marcali Szálloda Kft. januárban még folytatni kívánta a mintegy két éve félbemaradt, 570 millió forint uniós támogatást nyert marcali gyógyszálló megépítését.
Sütő László polgármester (független, Marcali az Otthonunk Egyesület) úgy fogalmazott, a külföldi befektetők a mai magyar viszonyok közt nem látják értelmét a további várakozásnak. Az uniós támogatás felhasználásával kapcsolatban próbálnak megegyezni a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel arról, hogy egy évvel meghosszabbíthassák az elszámolás határidőt, átadva a lehetőséget az esetlegesen helyükbe lépő befektetőknek. A polgármester tudomása szerint az eddigi építkezés egyik alvállalkozója által is képviselt magyar befektetői csoport érdeklődést mutat a gyógyszálló iránt, ameddig azonban nincs "normális kondíciókkal elérhető" banki hitel, addig nincs esély a szálló megépítésére.
A Somogy megyei Marcaliban több évtizede tervezik, hogy gyógy- és wellness szállodát építenek. A tervek megvalósításához 2008-ban 570 millió forintos uniós támogatáshoz jutottak, majd egy évre rá kezdődhetett meg a 3,2 milliárd forintos beruházással 4 csillagosra és 116 szobásra tervezett gyógyszálló megépítése. Eredetileg 2011 tavaszán akarták átadni a beruházást, amitől Marcali közel száz munkahelyet és évi 60-70 millió forintos adóbevételt remélt.
A Marcali Szálloda Kft. többségi tulajdonosa már tavaly, év végén is megpróbálta eladni a részesedését egy szakmai befektetőnek, az adásvétel azonban az utolsó pillanatban meghiúsult. A projektcég akkor rendelkezett 1,7 milliárd forintos aláírt hitelszerződéssel a Magyar Fejlesztési Banknál, így az elvi lehetőség megvolt a gyógyszálló projekt folytatására, amibe aztán a túl drága hitel miatt mégsem vágtak bele - mondta a polgármester. Hozzátette: Marcalinak elemi érdeke a gyógyszálló megépülése, ami a szomszédos, egyre népszerűbb, folyamatosan fejlesztett gyógyfürdővel együtt "komplex turisztikai attrakció" lehetne, biztosítva az eddigi fejlesztések megtérülését is. Tudomása szerint ha a projektcég többségi tulajdonosának nem sikerül túladnia a részesedésén, kényszerpályára kerül, és még mindig kevesebbet veszít a beruházáson, ha az megépül. Marcali tehát tovább reménykedik, hogy előbb-utóbb megvalósul a gyógy- és wellness szálloda.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Tizezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt

Újabb lépéssel ösztönöz a kormány az állampapír-vásárlásra - De mi állhat a döntés mögött?

Ausztria bedurvul, komoly szigor jön a határon a terjedő vírus miatt

Szép summát zsebelhet be a Mol a horvátoktól

Gumicsontot rágtak a kormányinfón, miközben az igazi pénzözön elúszni látszik
