"Apró előrehaladás volt, de nem vagyunk elégedettek a tárgyalások állásával" - idézi Gaskó Istvánt, a Liga Szakszervezetek elnökét az Origo. A szakszervezeti vezető szerint a kormánnyal való tárgyaláson csak elvi megállapodások születtek, nem vetették papírra ezeket.
Pataky Péter, az MSZOSZ vezetője szerint jövő héten kerül kormány elé a tervezet, akkor lehet megmondani, mi valósult meg az érdekképviseletek ajánlásaiból.
Az egyik legfőbb változás, amelyben a szakszervezetek szerint mindhárom fél (munkáltatók, munkavállalók képviselői, kormány) egyetértett, hogy az új Munka Törvénykönyvének bevezetésére több időre van szükség. Nem született erről döntés, de szerintük várhatóan júliusra tolódik az új szabályozási csomag, amely eredetileg januártól lépett volna hatályba (ám ehhez már szeptemberre le kellett volna zárni az egyeztetéseket).
Egyeztetések zajlottak továbbá a túlóra kérdéséről, e téren az új szabályozásból kikerülhet az, hogy a munkáltató egyoldalúan a szabadidővel való megváltás mellett dönthet, ehelyett a két félnek meg kell állapodnia a szabadidő kiadásáról, és ha ez nem történik meg, akkor pénzben kell megváltani. A gondatlan károkozás felelőssége, ahogy már korábbi egyeztetéseket követően is elhangzott, vélhetően mégsem lesz teljes körű.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat