A kormány egy olyan rendszert alakított ki, amelyben világosan elkülönül a juttatások közül a szociális célokat szolgáló és a tisztán piaci alapon működő elem. Előbbi kategóriába tartozik az újonnan bevezetendő Erzsébet utalvány, utóbbira pedig a Szép kártya a legjobb példa − mondta Nemes Andrea, a Nemzetgazdasági Minisztérium főosztályvezetője az Üzleti Konferencia Központ konferenciáján. Lapunk kérdésére, amely azt firtatta, mi indokolta, hogy ezt a rendszert az eredeti határidőt jelentő jövő év október elseje helyett már januártól életbe léptessék, nem tudott válaszolni. Egy ezer alkalmazottat foglalkoztató munkáltaltó képviselője például megjegyezte, ő eleve a második negyedévtől hirdeti meg a cafeteriakeretet, az első három hónapban ugyanis nincs mit meghirdetni.
Az Erzsébet utalvány kibocsátásával kapcsolatban gőzerővel folyik a munka − mondta Máthé Réka, a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. értékesítési vezetője. A társaság már megállapodást kötött a Coop-, a CBA-, a Reál- és az Arzenál-hálózattal, de tárgyalások folynak a nemzetközi láncokkal is. A megrendeléseket január másodikától fogadják, elektronikus vagy postai úton. A megrendelésre adott díjbeküldőt a munkáltatóknak vissza kell küldeniük, a számla rendezését követő tíz napon belül szállítják az utalványt − ez január közepét jelentheti. Az első utalványt valójában csak februárban lehet majd kiosztani, azok legyártása ugyanis ekkorra indulhat be − tette hozzá Máthé. (Februárban természetesen visszamenőleg is kiadható a januári csomag.)
Nem jár sokkal jobban a Szép kártyás munkavállaló sem. Jóllehet januártól a szálláshelyek mellett éttermek is elfogadhatják a kártyát, az ezt szabályozó rendelet azonban még nem jelent meg − a kormány a hét elejére ígérte. Ez azt jelenti, hogy eddig egyetlen étteremmel sincs megkötött szerződés − mondta Szabó László, az MKB üzletágvezetője. Egyeztetések, megkeresések természetesen vannak, de felelőtlenség lenne tízezer étteremmel szerződni, amíg ennek jogszabályi háttere nem ismert.
Nem tisztázott például a kártyacsere, a terminálhasználati díj, a kártyahasználati díj áfabesorolása, nem tudni, örökölhető lesz-e a kártya, elszámolható-e a terhére az idegenforgalmi adó, de azt sem, hogy a szállodában eltöltött három éjszaka félpanzióval elszámolható-e a csomagként, vagy meg kell bontani azt szállásra és étkezésre.
A legégetőbb kérdés azonban az, hogy mikor lehet majd a melegételzsebet széles körben alkalmazni. Szabó szerint ez csak a pos-terminálok bővítésével érhető el, kérdés azonban, hogy a terminálüzemeltető bankok milyen sebességgel tudnak bővíteni.

Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Terjed a rémhír, hogy csökkennek a lakásárak