A ciklus legfőbb fejlesztéseinek kereteit a 2015 márciusában elfogadott kormányhatározat teremti meg, amely mintegy 340 milliárd forintnyi új fejlesztés finanszírozási hátterét biztosítja. A ciklus legfontosabb fejlesztési projektje a 3-as metróvonal rekonstrukciója és a metrókocsik felújítása. Előbbi uniós forrásból, utóbbi hitelből valósulhat meg.
A testület a Külső Bécsi úti és az újpalotai villamosvonal megtervezéséről, valamint a Fogaskerekű vasút fejlesztésének előkészítéséről is határozhat mai ülésén. A Fővárosi Közgyűlés egyebek mellet dönthet még a Budapest és Irán fővárosa, Teherán közötti testvérvárosi megállapodásról, közterületek elnevezéséről, illetve átnevezéséről, valamint zárt ülésen díszpolgári cím adományozásáról.
Legolvasottabb
Veszélyes trükk terjed: ne engedje be, aki ezt mondja
Olyan történt a Marson, amiről eddig ember álmodni sem mert
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Koncert után tuszkolták csomagtartóba az X Factor győztesét
Mi történik Donald Trumppal? Vészjósló jelek látszanak egy szakértő szerint
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nem a szél fújta az istállókba: a rejtély még megoldatlan, a nyomozás folyik