Kihirdették a közérdekű nyugdíjas szövetkezetek létrehozásáról szóló törvényt, amely július elsején lép hatályba. Elvben tehát nincs akadálya, hogy akár néhány nap múlva alakuljanak ilyen szövetkezetek - értékelnek a portálon.
A szövetkezetek alapításáról és egyéb részletekről a Polgári törvénykönyv rendelkezik. A jogszabály szerint a szövetkezet létesítő okirata az alapszabály, amelynek elfogadásához legalább hét személy egybehangzó akaratnyilatkozata szükséges. Vagyis: akár 7 nyugdíjas is alapíthat ilyent. Ám legalább 10 tag lehet a célszerű, mert így egy fő lehet nem nyugdíjas is, hogy teljes állásban foglalkozzon például a munka szervezésével, a könyvelési és egyéb feladatokkal.
Variációk a nettó keresetre
A nyugdíjas szövetkezetek - állapította meg a Policy Agenda - egyes területeken enyhíthetik a munkaerőhiányt, de egyúttal bérlenyomó hatásuk is lesz. A munkáltatónak kifejezetten érdeke lesz keresni ezeket a szövetkezeteket, ha azok garantálni tudják a biztos munkaerőt. A normál foglalkoztatottak számára viszont mindez kedvezőtlen bérhelyzetet vagy akár elbocsátást is jelenthet. A számok mindenesetre (lásd a táblázatot) meggyőzőek. A nyugdíjasok is sokkal jobban tudnak majd keresni szövetkezeti formában, mint úgy, hogy önállóan vállalnak munkát.
A 3 százalékos pénzbeli egészségbiztosítási járulék megfizetésére csak az a nyugdíjas köteles, akinek a nyugdíjfolyósítása szünetel. A közérdekű nyugdíjas szövetkezet tagjai után (szemben a sima nyugdíjasokkal) nem sújtja a cégeket a szakképzési hozzájárulás. Mindezt az Azénpénzem.hu figyelembe vette a táblázatban, ám hangsúlyozzák, hogy a szochó kedvezményt tapasztalataink szerint sok cégnél nem veszik figyelembe.
| Kézhez kap | Munkáltató fizet összesen | |||
| 2017. | 2018. | 2017. | 2018. | |
| Munkavállaló | 107 231 | 120 099 | 199 144 | 219 429 |
| Önállóan munkát vállaló nyugdíjas* | 114 488 | 128 226 | 188 144** | 206 720** |
| Nyugdíjas szövetkezet tagja | 137 063 | 153 510 | 161 250 | 180 600 |
| Forrás: Azénpénzem.hu számítás | ||||
* nyugdíj mellett csak a versenyszférában lehetséges
** a bruttó 100 ezer forintig érvényesíthető szociális hozzájárulási kedvezménnyel
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól