A Kodolányi János Egyetem vezetése hírverés nélkül állapodott meg a főként az online erotikus bizniszből ismert Gattyán Györggyel, aki korábban maga is az intézmény hallgatója volt.
Az intézmény honlapja szerint a szenátus már két hete jóváhagyta a luxemburgi bejegyzésű Docler Holdinggal kötött szerződést. E szerint a Kodolányi szenátusa március 11-i határozatában egyhangúlag támogatta, hogy a Kodolányi János Egyetem együttműködjön a Docler-cégcsoporttal - írja a 24.hu.
A testület 18 igen, nulla nem és nulla tartózkodás mellett tudomásul vette, hogy az egyetemet fenntartó KJE Fenntartó Zrt. részvényeit 100 százalékban megveszi a Docler Holding S.a r.l. Az intézményfenntartó társaságban eddig az egyetem tulajdonában lévő Turist-Center Kft. volt az egyedüli részvényes.
Gattyán György a 100 leggazdagabb magyar 2019 című kiadvány szerint szerint 280 milliárd forint becsült vagyonnal a harmadik leggazdagabb magyar, míg vagyonát a Forbes legutóbb 245 milliárd forintra becsülte. A Docler Holding az üzletember központi cége, amely az utóbbi időben számos Egyesült Államokbeli érdekeltséggel is bővült.
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Őrjöng Irán vezetője, Trumpnak és az EU-nak is nekiment
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Óriási a kereslet az olcsó használt autók iránt, ez áll a háttérben
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Leállt az M3-as metró
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Meloni dühbe gurult, államellenesnek nevezte az erőszakos tüntetéseket
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte