Kásler Miklós miniszter még 2020. november 7-én rendelte el a koronavírus-járvány miatt a halasztható műtétek felfüggesztését. 2021. június közepétől lehetett újra szabadon operálni, de ugyanabban az évben ősztől ismét leálltak a halasztható műtétek, a várólisták pedig nőttek.
Az ATV híradójából kiderült, hogy ma már csaknem 56 ezren várnak országszerte valamilyen előjegyzett műtétre a hivatalos adatbázis szerint, ám a valóságban ennél is többen lehetnek a várakozók.
Rékassy Balázs egészségügyi szakközgazdász szerint a várólisták növekedésnek négy oka van.
- A koronavírus-járvány;
- a szakdolgozók száma;
- a kórházak fix finanszírozása;
- valamint az, hogy az orvosok fix béremelést kaptak.
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Magyar szál az Epstein-aktákban: sürgető és fenyegető levelek egy budapesti lakásról
Nem áll meg a Revolut, letaszította trónjáról a legnagyobb bankot a szomszédban
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők