A Napi Gazdaság keddi számának cikke
Az érintettek három éve már jogerősen pert nyertek, ezért a Keszthelyi Helikon Kastélymúzeum kénytelen volt visszaadni a Parisz ítélete elnevezésű szoborcsoportot a tulajdonosoknak. Az állam perújítással élt, a bírói fórum azonban elutasította a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) erre vonatkozó kérelmét. Az indoklás szerint a perújítást kérelmezőnek az államosításra vonatkozó új bizonyíték alapján beterjesztett kérelme nem változtat az ügyön, a kérdést a korábban lefolytatott perben már vizsgálta a bíróság, így az MNV által becsatolt, bizonyítéknak szánt régi irat nem tekinthető új bizonyítéknak.
Az államosítás − amelyre több nagy értékű műkincsgyűjtemény ügyében hivatkozott az állam − kérdését ugyanis már elutasították. A keszthelyi bíróság szerint eldöntött tény, hogy a Sigray család a múlt század ötvenes éveiben letétbe adta a szoborcsoportot, ami kizárja az államosítást. A Sigray-műtárgyak mellett több műgyűjtemény szerepel most is letétként a múzeumok leltárában, többek közt az egykori Herzog- és a Hatvany-kollekció jelentős részét is az államosítás jogcímén tartja vissza az állam évtizedek óta.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére