A Lego vállalatcsoport árbevétele 23 milliárd dán koronára (forintra átszámoltan: 1111 milliárd forintra) nőtt az első fél évben, ami a 2020-as év azonos időszakával összehasonlítva 46 százalékos növekedést jelent. A játékgyártó cég működési eredménye 8 milliárd dán korona volt, ez 104 százalékkal több, mint egy éve, miközben a nettó nyereség ennél is meredekebben, 140 százalékkal nőtt meg. Ez utóbbi tétel végül 6,3 milliárd dán koronánál állt meg.
Niels. B. Christiansen, a társaság vezérigazgatója szerint a kiugróan jó eredményt a cég új termékválasztéka iránti élénk kereslet alapozta meg, de az is, hogy az előző évhez képest kevesebb korlátozással szembesültek a járvány miatt. A cégvezető beszámolt arról, hogy az e-kereskedelembe, a termékinnovációba és a globális ellátási rendszer fejlesztésébe történő több éves beruházások eredményeit látja most a vállalat. - Az erős pénzügyi teljesítmény lehetővé teszi, hogy felgyorsítsuk a fenntarthatósággal és digitalizációval kapcsolatos befektetéseket - tette hozzá.
Kapcsolódó
A társaság jelezte, hogy a digitális átállást a billundi központ, valamint a londoni egység mellett az új, Shanghaiban és Koppenhágában létesített digitális tehetségközpontok is segítik.
Hatvan új Lego-bolt
A Lego e-kereskedelmi értékesítése 50 százalékkal nőtt az előző évhez képest; mind a saját, mind a partnerek felületein. A csoport több mint 60 új márkaboltot nyitott meg 2021 első felében, amelyekből 40 Kínában található. Mindezzel együtt a társaság június végére 737 üzlettel rendelkezett. A csoport 2025-re a fejlesztések eredményeképpen 100 százalékban fenntartható csomagolást fog használni. Az egyszerhasználatos műanyag zacskókat felváltó papírtasakokat 2022 elejétől fokozatosan vezetik be.
A vállalat alapítványa - amely a Lego csoport 25 százalékát birtokolja - az idén eddig 1,5 milliárd dán korona adománnyal támogatta a gyerekek játékon keresztüli tanulását. Ez az összeg magába foglal 940 millió dán korona értékű COVID-segélyt is. A vállalat ugyanakkor ezen felül összesen 240 millió dán koronával támogatta a gyerekek tanulmányait és azokat a szervezetet, amelyek Haiti és Afganisztán területén élő családoknak segítenek.
A Lego csoportot 1932-ben Ole Kirk Kristiansen alapította a dániai Billundban, a cég neve a dán Leg GOdt szavakból áll, amelyek jelentése "Játssz jól". A csoport magántulajdonban álló családi vállalat ma is; termékeit világszerte több mint 130 országban értékesítik. A vállalat 2008-ben hozta létre magyarországi gyártó leányvállalatát Nyíregyházán, ahol jelenleg mintegy 2500 dolgozóval állít elő LEGO és DUPLO játékokat.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére