A világ paradicsomtermelése az idén 3 százalékkal növekedhet, ami egyébként 38,5 millió tonnát jelent. Az Európai Unió tagországai közül Hollandia és Spanyolország számít a legnagyobb paradicsomexportőrnek, ám mindkét országban csökken a kivitt mennyiség, előbbiben 4 százalékkal, utóbbiban 10 százalékkal.
Magyarországon mind a termelésben, mind a paradicsommérlegben negatív eredmény várható az Agrárgazdasági Kutató Intézet paradicsomkörképe szerint. Magyarországon 2,41 ezer hektárról 188,6 ezer tonna paradicsomot takarítottak be tavaly., A paradicsomfeldolgozók világszövetségének (WPTC) októberben közzétett előrejelzése szerint Magyarországon az ipari paradicsom mennyisége 18 százalékkal 82 ezer tonnára csökkenhet 2020-ban a 2019. évihez képest.
A friss vagy hűtött paradicsom külkereskedelmi mérlege 2020 első kilenc hónapjában több mint 4 milliárd forintos mínuszban volt, szemben az előző év azonos időszakára jellemző 2,89 milliárd forintos passzívummal. Az import mennyisége 14 százalékkal 13,6 ezer tonnára nőtt, ezen belül a legtöbb paradicsomot beszállító Spanyolországból 30 százalékkal 5,62 ezer tonnára, Hollandiából 41 százalékkal 1,58 ezer tonnára bővült a behozatal. Ugyanakkor Németországból 21 százalékkal 1,51 ezer tonnára csökkent az import, Olaszországból pedig 20 százalékkal kevesebb, 428 ezer tonna paradicsom érkezett.
A magyar paradicsom exportja 2 százalékkal 7,78 ezer tonnára csökkent. Elsősorban Szlovákiában és Romániban kötöttek ki a magyar paradicsomok.
Legolvasottabb
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben
Ki kell irtani: rémrovar fenyegeti Európát, mindenen végigsöpörhet ez az invazív faj