Nyáron is lendületben volt a magyar kiskereskedelem a KSH online pénztárgépek adatain alapuló számsora szerint.
A forgalom július és augusztus közepe között 16 százalékkal volt magasabb, mint a járvány előtt, azaz 2019 azonos időszakában, amiben az azóta bekövetkezett áremelkedés is szerepet játszik. Az üzemanyag-forgalom például 30 százalékos növekedést mutat. Figyelembe kell venni, hogy 2019 júliusában a benzin átlagára 381, a gázolajé 403 forint volt, mint idén júliusban 450, 449 forint volt az országos átlagára.
Jelentősen nőtt az főként élelmiszereket árusító boltok forgalma is, ahogy a patikákban is nagyobb bevétel keletkezett.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megvan, ki vette meg a válságba jutó Borhálót
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek