A politikus szerint számos kérdést kell tisztázni, egyebek közt, hogy miért lazította fel 2002-2010 között az akkori parlament szocialista többsége a brókercégek ellenőrzési gyakorlatát, továbbá hogy milyen személyi összefüggések voltak a Bajnai-kormány és a Buda-Cash vezetői és tulajdonosai között. Tisztázni kell továbbá azt is, hogy mennyi pénz hiányzott már 2010-ben az előző átfogó vizsgálatkor a Buda-Cash ügyfeleinek a pénzéből.
Azt szeretnék elérni, hogy három hónapon belül, még a nyári szünet megkezdése előtt le lehessen tenni a vizsgálati eredményt a parlament asztalára, illetve a nyilvánosság elé tárni.
Arra a kérdésre, hogy terveznek-e jogszabályi szigorítást, úgy válaszolt, hogy mindenképpen szigorítani fogják a brókercégek ellenőrzését és erre az MNB-től várják a javaslatot. Elvárják az MNB irányítása alatt működő felügyelettől továbbá, hogy most minden brókercéget ellenőrizzen.
Veres János szerint a Fidesz és Matolcsy György által irányított jegybank elégtelen felügyeleti tevékenysége tette lehetővé a 100 ezernél is több betétes pénzének eltűnését. Hozzátette: a hiány kétharmada azon bankoknál keletkezett, amelyeket az MNB-be olvaszott pénzügyi felügyelet engedélyezett.
A 2009-ben hozott törvénymódosítás, amely a pénzügyi szervezetek legalább ötévenkénti ellenőrzését írta elő, nem puhítást, hanem szigorítást tartalmazott, a megfogalmazás lehetővé tette a gyakoribb ellenőrzést is. Az akkori Fidesz-frakció egyetértett a módosítással és megszavazta azt, és azóta sem módosított azon, holott a jogszabály azóta kétszer változott.
Az ülésre több volt pénzügyminisztert, valamint a korábbi Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének volt elnökeit is meghívták, azonban közülük csak Veres jelent meg. Ott volt még az ülésen szintén meghívottként Antali Károly, a Buda-Cash Brókerház Zrt. felügyelőbizottságának volt tagja.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat