A strasbourgi székhelyű Európa Tanács szakértői csoportja véleményében hangsúlyozta: "aggodalommal veszi tudomásul", hogy a módosításokat a koronavírus-járvány miatt bevezetett különleges jogrend ideje alatt, nyilvános konzultáció nélkül fogadták el - írja az MTI.
A Velencei Bizottság úgy ítélte meg, hogy a gyors eljárás nem volt összhangban a demokrácia, az emberi jogok és jogállamiság védelme érdekében a szükségállapotok idejére vonatkozóan megfogalmazott ajánlásokkal. A gyors elfogadás és a nyilvános konzultációk hiánya különösen aggasztó, ha alkotmánymódosításokat érintenek - hangsúlyozták az alkotmányjogászok.
Aggodalmas az örökbefogadás szigorítása
A szakbizottsági vélemény az alkotmánymódosítás egyes cikkeire is kitért. A házasság meghatározása, ami a magyar alaptörvény szerint egy férfi és egy nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösség, valamint az a kiegészítés, hogy az anya nő, az apa férfi, a szakbizottság szerint a módosításban vázolt módon a magyar államra és annak jogalkotójára tartozik. Azzal összefüggésben, hogy a törvény kimondja: csak házaspárok fogadhatnak örökbe gyermekeket, illetve azzal kapcsolatban, hogy egyedülállók csak a családügyi miniszter külön engedélyével, a szakértők arra figyelmeztettek, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezménye (EJEE) által meghatározott hátrányos megkülönböztetés vetődhet fel akkor, ha a magyar családjog csak a heteroszexuális egyedülállók, vagy nem házas, de csak ellentétes nemű párok számára teszi lehetővé az örökbefogadást. Megjegyezték: az alkotmánymódosítás nem eredményezheti a nem heteroszexuális személyek védelméről szóló hatályos törvények csorbulását.
Az egyedülállók számára a gyermekek örökbefogadásához való hozzájárulás megadása vagy megtagadása tekintetben egyértelmű feltételeket kell meghatározni a családügyi miniszter mérlegelési jogkörének korlátozására, biztosítva a megkülönböztetés tilalma elvének érvényesülését, beleértve a szexuális irányultságot és a nemi identitást is - írták.
Nem csorbíthatók a transzneműek megszerzett jogai
Az alkotmánymódosítás a gyermekek nemi identitását a "születéskor regisztrált" nemükre korlátozza, ezzel alkotmányellenessé és ezért lehetetlenné teszi a transz- és interszexuális emberek nemének jogi elismerését. Ez összeegyeztethetetlen a nemzetközi emberi jogi normákkal, a rendelkezés a szexuális irányultságon és a nemi identitáson alapuló megkülönböztetéshez vezethet - közölte az MTI szerint a Velencei Bizottság.
A szakértők azt javasolták az illetékes magyar hatóságoknak, helyezzék hatályon kívül a szóban forgó módosításokat, de legalább biztosítsák, hogy a szabályozás nem csorbítja a transzneműek jogait megszerzett nemi identitásuk jogi elismerésére. Azt is javasolták, hogy a születési nyilvántartás és a nemi identitás utólagos jogi elismerésének rendszere feleljen meg mind a nemzetközi emberi jogi szabályok, mind pedig az alkalmazandó magyar, a megkülönböztetés-mentességet biztosító normák követelményeinek.
Az egyetemek alapítványokba szervezése is aggályos
Az egyetemeket is érintő, közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló paragrafusokat érintően a Velencei Bizottság szintén aggodalmát fejezte ki "az alkotmánymódosításnak az oktatási rendszerre gyakorolt hatása" miatt. A vélemény szerint a módosítás "veszélyeztetheti az akadémiai szabadságot és gyengítheti a felsőoktatási intézmények autonómiáját". A bizottság ezért arra szólította fel a magyar hatóságokat, hogy tekintsék az egyetemeket a szabad gondolkodás helyszíneinek, biztosítsák akadémiai szabadságukat és autonómiájukat, emellett pedig az állami pénzeszközök és a közfeladatok demokratikus ellenőrzés alóli kivonásának kockázatára figyelmeztetett.
Nem tekintik biztató jelnek a kormány különleges jogait
A Velencei Bizottság véleményében végezetül kijelentették: a módosításnak a különleges jogrendre vonatkozó cikkei "komoly kérdéseket vetnek fel" a hatásköröknek a végrehajtó hatalom kezében való koncentrációját illetően, ami nem tekinthető biztató jelnek.
Legolvasottabb
Meghalt Chris Rea
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Útra keltek a fuvarozók: elesett a pálya a több ezresre bővülő tüntetés miatt, Lázár tárcája továbbra is értetlenül áll
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek