Jakab Péter, a Jobbik elnöke a Fidesz túlhatalmának lebontását, Varga László, az MSZP országgyűlési képviselője a közösen vívott harcot, Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke a kormány leváltásában viselt közös felelősséget,
Hajdu László, a DK országgyűlési képviselője a közös jelölt segítését, Szabó Zsolt, a Párbeszéd országos elnökségének tagja a közös ellenzéki kampányt, Kovács József, a Momentum borsodi elnöke a vidék képviseletét emelte ki, míg Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, az ellenzéki pártok és a civilek példátlan összefogását hangoztatta a jelöltállítás kapcsán.
Bíró László azt mondta, harcosan fogja képviselni választói érdekeit a parlamentben, az ő kezét nem köti a kormánypárt, a száját nem tudják befogni a különböző érdekcsoportok.
Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6. választókerületében azért kell időközi választást tartani, mert a térség korábbi országgyűlési képviselője - Koncz Ferenc - júliusban motorbalesetben elhunyt.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg