Kormányzati támogatással idén csaknem hárommilliárd forintból több mint 90 strand újul meg, ezek közül több mint hatvan a Balatonnál található. Idén a strandok alapinfrastruktúra-fejlesztésére helyezik a hangsúlyt, nem egy-egy nagyobb beruházásra koncentrálnak, hanem a kisebb strandokra is jutott forrás.
Könnyid László szerint ugyanis egy jó strandnak minőségi alapinfrastruktúrát - köztük vizesblokkokat, baba-mama szobát - kell biztosítania.
Kapcsolódó
A belföldi vendégek is készülnek már a nyárra, az elmúlt egy hónapban több mint húszezer foglalást tettek már. Ez azt jelenti, hogy 25 százalékkal több a rendelésállomány a három nyári főszezoni hónapra most, mint egy hónappal korábban volt.
A tavalyi év hasonló időszakához képest ez még mindig elmaradást jelent, de már egyfajta óvatos optimizmust mutat - mondta.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet