A társaság pénteken közölte, az eddig összesített adatok szerint a társaság hajóin és kompjain összesen 2 millió 326 ezer utazót regisztráltak, ez a szám már most magasabb, mint a tavalyi teljes év utasforgalma, és 53 ezerrel több a múlt év azonos időszakához képest.
Kiemelték, a balatoni turizmus fejlődését a kiemelkedő forgalom is jól mutatja, hogy a személyhajók 901 ezer főt fogadtak – mintegy 38 ezer utassal többet, mint az előző csúcsszezonban –, a kompokon pedig 1 millió 425 ezer utas kelt át a Balatonon, 15 ezerrel többen, mint tavaly.
Kifejtették, hogy a növekedésben főként a települések között közlekedő menetrendi járatok utasszáma, a családi kedvezmények, valamint az egyre többen hajózó kerékpárosok játszottak döntő szerepet.
A menetrendszerinti hajók több mint 664 ezer utast szállítottak, 7,3 százalékkal többet, mint 2024 hasonló időszakában. A legkeresettebbek 2025-ben is a Fonyód–Badacsony, valamint a Siófok–Balatonfüred–Tihany közötti útvonalak voltak – közölte a társaság az MTI-vel.
Elég a kocsmai hangulatból! Bekeményítenek a Balatonnál
Balatonfüreden tovább szigorítják a dohányzásra vonatkozó szabályokat. A városvezetés szeptemberben megtiltotta, hogy a trafikok tíz méteres körzetében bárki dohányozzon vagy italozzon, az indoklás szerint azért, mert a boltok környezetében alkalmanként szinte kocsmai hangulat alakult ki.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója