A kormány honlapján megjelent és március 16-ig véleményezhető tervezet szerint vízhasználatnak minősül az öntözés, továbbá a halastavak és a rizsföldek feltöltése is. Ez azért fontos szabály, mivel a halastavak és a rizsföldek feltöltésére használt víz jelenleg ingyenes. Az öntözési víz 500 köbméterig ingyenes marad, míg a fizetőssé tett két új esetben az ingyenes mennyiség helyén egyelőre három pont szerepel a tervezetben.
Nem kell vízkészletjárulékot fizetni az után a víz után, amelyet - a felszíni- az ár- és belvizekből - tavasszal eltárol a termelő, hogy a későbbi szükségleteit abból fedezze. A tartósan vízhiányos időszakokban is ingyenes lesz a vízfelhasználás.
Aki talajvízkutat fúrt és abból öntözte a mezőgazdasági termőterületét, köteles a kút meglétét 2018. szeptember 30-ig bejelenteni. Ha ezt elmulasztja, akkor cégként 1 millió, magánszemélyként pedig 300 ezer forint vízgazdálkodási bírságra számíthat.
A bejelentési kötelezettség nem vonatkozik a házi célra, a kertekben fúrt kutakra.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy