A tőzsdefelügyelet a honlapján kedden közzétett határozatban tudatta, jóváhagyta a New York-i értéktőzsde (NYSE) azon javaslatát, hogy tegyék lehetővé a vállalatoknak új részvények kibocsátását és értékesítését befektetők korlátlan körének egyetlen nagy tranzakció keretében a tőzsdei kereskedés első napján. Mivel a vállalatok többsége tőkebevonás céljából megy tőzsdére, a közvetlen részvénykibocsátás széles körben elterjedhet.
A közvetlen kibocsátás előnye, hogy az IPO-val ellentétben a vállalatoknak nem kell igénybe venniük bankok szolgáltatását a részvényjegyzéshez, ami önmagában is jelentős megtakarítást eredményez, ráadásul több tőkét gyűjthetnek az árfolyam emelkedésének révén.
Elsődleges nyilvános részvénykibocsátás esetében a közreműködő bankok jutaléka és költségtérítése bőven meghaladhatja az ügylet teljes értékének az egytizedét is, az árfolyamemelkedésből - a kibocsátási ár és a tőzsdei árfolyam különbségéből - származó hasznot pedig a részvénytulajdonosok fölözték le.
A tőzsdefelügyelet engedélye győzelmet jelent a New York-i értéktőzsdének, ugyanis az Intézményi Befektetők Tanácsa nevű befolyásos ágazati csoport megpróbálta megakadályozni a javaslat elfogadását. Azzal érveltek, ámde sikertelenül, hogy a részvénykibocsátásnak ez az új típusa nem nyújt olyan védelmet a befektetőknek, mint a hagyományos IPO.
A NYSE tavaly decemberben nyújtotta be kérelmét. A rivális New York-i elektronikus tőzsde, a Nasdaq még várja a felügyelet engedélyét hasonló tervének megvalósítására.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat