A közleményben kiemelték, alig több mint egy hónapja indult el a belépők értékesítése, ami azt mutatja, hogy „hatalmas az érdeklődés Magyarország történetének legnagyobb sporteseménye” iránt.
„Két fontos célt fogalmaztunk meg: az egyik, hogy esténként teltház előtt versenyezzenek az atlétika szuperhősei, a másik pedig, hogy a vb hatására megmozduljon az ország, azaz minél többen váljanak hétköznapi hőssé és kezdjenek el sportolni, győzzék le a saját korlátaikat. Pont úgy, ahogy a szuperhősök teszik ezt a világbajnokságon. A jegyeladás számai azt mutatják, hogy jó esélyünk van a teltházra és azt is látjuk, hogy sokan szurkolói klub kedvezménykuponnal, féláron vették meg a jegyüket, azaz sportoltak és éltek a vb kínálta lehetőséggel” – mondta Németh Balázs, a világbajnokságot szervező Budapest 2023 Zrt. vezérigazgatója a Normafán rendezett futóversenyen, amely része a vb szurkolói klub programjának és amelyet vele együtt a szervezőbizottság több tagja is teljesített.
Magyarország mögött Nagy-Britannia áll a jegyvásárló országok rangsorának második helyén, utána az Egyesült Államok, majd Németország következik – idézi a szervezők közleményét a távirati iroda. Nagyon sokan érkeznek Közép-Európából, de sok francia, spanyol, olasz szurkoló is ott lesz a Nemzeti Atlétikai Központban.
A szurkolói klub programjába 37 esemény és 8 egyéni kihívás került be, ezek közül bármelyik teljesítésével négy jegyet lehet venni ötvenszázalékos áron az atlétikai vb-re. Vasárnap télies, havas terepen rendezték a Garmin WTF Cold futóversenyt a budapesti Normafán, amelyen több mint 700-an vettek részt, ők mindannyian hozzájutnak a kedvezménykuponhoz.
A vb-t augusztus 19. és 27. között rendezik.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Megvan az oroszok új háborús célpontja? Fusson, ki merre lát - üzenik a dezertőrök

Se Ukrajna, se Nyugat-Balkán: két szék közé zuttyanhat az Európai Unió

Nincs vége: újabb tehenészetben ütötte fel a fejét a járvány

Ez sok beteget érint - Változás jön a gyógyszeres dobozokban

Önnek is eltűnt ma egy csomó pénze az állampapír számlájáról? Van rá magyarázat!

Nyomás alatt a pedagógusok - Már minden tizedik diákkal gond van

Már feni a késeit az ellenség, de Európa tétlenül nézi

Visszatér az arany Svájcba, miután megmenekült Trump vámjaitól

Az őskáosz megérett: miért fontos a tropára ment M1-M0-csomópont ügye?
