A Ház ülése pünkösd miatt kedden 13 órakor kezdődik. A napirend előtti felszólalásokat megelőzően Szelényi Zsuzsanna, az Együtt-PM politikusa veheti át a Bajnai Gordon volt kormányfő által visszaadott független parlamenti mandátumot. Az ellenzéki szövetség vezetője már az Országgyűlésbe kerülése után jelezte, hogy választási indulása ellenére sem ül be a parlamenti patkóba, Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke pedig később arról számolt be, hogy Bajnai Gordon háttérbe vonul, és nem kíván mindennapi szinten részt venni a párt irányításában.
A napirend előtti felszólalásokat követően az új kabinetnek szóló első azonnali kérdések és kérdések hangozhatnak el, az interpellációkra azonban még várni kell a házelnök előzetes napirendi javaslata alapján.
Az Országgyűlés keddi határozathozatalai közben elfogadhatja azt a kormánypárti javaslatot, amely értelmében a fővárosi közgyűlésnek a főpolgármester mellett a 23 kerületi polgármester és a kompenzációs listáról bekerült kilenc képviselő lesz a tagja. A Fidesz kezdeményezésében enyhítené az önkormányzati képviselőkre vonatkozó összeférhetetlenségi szabályokon, és az önkormányzati voksoláson is bevezetné a többes ajánlás rendszerét.
Szerdán egyebek mellett a sport- és adótörvények kormánypárti módosítási szándékáról tárgyalhat a parlament.
Legolvasottabb
Veszélyes trükk terjed: ne engedje be, aki ezt mondja
Koncert után tuszkolták csomagtartóba az X Factor győztesét
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Olyan történt a Marson, amiről eddig ember álmodni sem mert
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Mi történik Donald Trumppal? Vészjósló jelek látszanak egy szakértő szerint
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Rosszul töltjük a telefonunkat, ezért mennek olyan hamar tönkre