A Ház hétfőn dönthet a fideszes Németh Szilárd azon törvénymódosító javaslatáról, amely a kormány újabb rezsicsökkentését támogatja. A kormánypárti politikus indítványában emlékeztet arra, hogy a január 1-jével megvalósított 10 százalékos rezsicsökkentésen túl további 11 százalékkal mérséklődhet a lakossági villamos energia, a földgáz és a távhő hatósági ára.
Ugyancsak hétfőn módosíthatják a termőföld védelméről szóló törvényt, továbbá elfogadhatják a Bethlen Gábor Alap tavalyi működéséről szóló jelentést is.
Kedden kezdhetik tárgyalni a kormány azon javaslatát, amely Magyarországon is kiépítene egy úgynevezett utasadat-információs rendszert, amelynek révén kiszűrhetőek lehetnek a bűncselekménnyel gyanúsított utazók. Szintén a második ülésnapon kerül napirendre a katasztrófavédelmi törvény módosítása, amelyben a kabinet a márciusi hóvihar és a nyári dunai árvíz tapasztalatai alapján javasol változtatásokat. Ezek közé tartozik például, hogy a jövőben a közmunkások is bevethetővé válnának a katasztrófahelyzetekben.
Az Országgyűlés szerdán a Kúria és az Országos Bírósági Hivatal (OBH) 2012-es tevékenységét kezdi értékelni.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá