A Heves Megyei Főügyészség a kínos üggyel kapcsdoatban közölte: a Heves Megyei Kormányhivatal 2016-ban kötött megbízási szerződést a 64 éves vádlottal arra, hogy a megyében hivatásos gondnoki teendőket lásson el. A feladatai közé tartozott a gondnoksága alatt álló személyek jövedelmének és vagyonának a kormányhivatal által kiadott utasításnak megfelelő kezelése. Maguk a gondnokoltak jórészt fogyatékossággal élő emberek voltak, akiket a bíróság cselekvőképességet teljesen vagy részlegesen korlátozó gondnokság alá helyezett.
Mint írták, 2019 első félévében kiderült, hogy a férfi negyven gondnokoltját megkárosította, több milliós kárt okozott, amely az egyes sértettek esetében a néhány tízezer és a több százezer forintos összeghatárok között mozgott. Előfordult az is, hogy a terhelt a számlára vásárolt eszközöket - például műszaki cikkeket - nem adta át a gondnokoltaknak, hanem azokat megtartotta magának.
A járási ügyészség negyven rendbeli, a bűncselekmény felismerésére és elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett sikkasztással vádolja a férfit.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Útgyilkos kátyúk lepték el Budapestet – Karácsony Gergely rendkívüli tempót ígér
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól