A török katasztrófavédelem, az AFAD szerint a 6,4-es erősségű földrengés központja a Hatay török tartományban található Defne város környékén volt. Ezt követte pár perccel később egy második, 5,8-es erősségű rengés, melynek központja Samandagban volt.
Az NTV televízió arról számolt be, hogy a rengés következtében néhány megrongálódott épület összedőlt.
Hatay polgármestere szerint emberek rekedtek a romok alatt.
A február-6-án bekövetkezett 7,8-es erősségű földrengés csaknem 45 ezer ember halálát okozta Törökországban és Szíriában.
A török hatóságok több mint 6000 utórengést mértek.
A hétfői 6,4-es erősségű földrengés a szíriai Idlíb és Aleppó régióját is súlyosan érintette. Médiajelentések szerint épületek dőltek össze, és az áram- és internetszolgáltatás is szünetel egyes területeken.
„Már nem lesznek túlélők, elvétve egy-egy csecsemőt, mert ők bírják a legtovább”
Közel 200 magyar vett részt a Törökországot és Szíriát ért 7,8-as erősségű földrengést követő mentésekben, hogy túlélők után kutassanak. Az elmúlt hét mind szellemileg, mind fizikailag emberfeletti megpróbáltatások elé állította a kutató mentőket. Novák András újságíró-riporter a Baptista Mentőszolgálat csapatával utazott ki a földrengés által leginkább sújtott területekre, hogy testközelből tudósítson a helyszínről. Podcast.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot