A legendás gép a restaurálás után a felújító műhelyből 2024. március közepén szállították vissza uszályon a múzeumba, és mintegy kétórás út után érkezett meg a kiállítási helyére, a 86-os mólóra.
A Vintage Aviation News beszámolója szerint a British Airways repülőgépe 2003 óta van a múzeumban, és ez volt az első alkalom, hogy restaurálási munkálatok miatt elhagyta azt. A 210-es sorozatszámú (G-BOAD) repülőgép 1976. augusztus 25-én repült először.
A CONCORDE KEVESEBB MINT HÁROM ÓRA ALATT SZELTE ÁT AZ ATLANTI-ÓCEÁNT, VAGYIS KEVESEBB MINT FELE ANNYI IDŐ ALATT, MINT BÁRMELY MÁS, MÉG MA IS EZEN AZ ÚTVONALON KÖZLEKEDŐ UTASSZÁLLÍTÓ REPÜLŐGÉP.
A környezetvédők tiltakozása azonban több évig megakadályozta a szuperszonikus repülőgépek használatát az Egyesült Államokban, illetve az Air France egyik Concorde-jának 2000-ben történt balesete miatt 2001-ig a teljes flottát repülési tilalom alá helyezték. Később a Concorde VIP-utasokat szállított egészen 2003-ig, amikor is mindkét légitársaság kivonta flottáját a forgalomból.

Concorde-történelem, budapesti vonatkozással
Az Aérospatiale–BAC Concorde az Air France és a British Airways által üzemeltetett szuperszonikus utasszállító repülőgép, amely az ugyancsak világhírű szovjet Tupoljev Tu–144-es után másodikként volt képes meghaladni a hangsebességet a személyszállító gépek közül, illetve a második leggyorsabb utasszállító repülő volt a világon.
SEBESSÉGE CSAKNEM ELÉRTE AZ ÓRÁNKÉNTI 2200 KILOMÉTERT, VAGYIS TÚLSZÁRNYALTA A HANGSEBESSÉG KÉTSZERESÉT.
Összesen húsz ilyen szuperszonikus repülőgép épült Franciaországban és az Egyesült Királyságban. Ezek közül hat volt prototípus vagy tesztrepülőgép. A Concorde típus története során egyetlen alkalommal, 1985. szeptember 14-én landolt Budapesten.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat