A népszavazási kérdés Mateusz Morawiecki miniszterelnök bejelentése alapján úgy szól, hogy „támogatja-e az afrikai és a közel-keleti illegális bevándorlók ezreinek befogadását az európai bürokraták által kényszerített áttelepítésről szóló mechanizmus alapján".

Morawiecki állítása szerint ugyanis az Európai Unió illegális bevándorlók befogadására kényszerítené Lengyelországot. A referendumot egy hatásvadász videó keretében hirdette ki a lengyel miniszterelnök a Politico szerint.

A népszavazást nem véletlenül írta ki a választások napjára a kormánypárt, ugyanis a közvélemény-kutatások alapján a kormányon lévő Jog és Igazságosság (PiS) támogatottságához közelít a Donald Tusk vezette jobbközép-konzervatív Polgári Platform (PO).

Amennyiben a népszavazási kérdés elfogadja a lengyel választóbizottság, akkor vélhetően a migrációellenesség lesz a kormánypárt kampányának középpontjában. Ezt sugallja a videó is, amiben Donald Tuskot és pártját bevándorláspártinak állítják be.

 

 

Az elmúlt napokban a Jog és Igazságosság Pártja két további kérdést is nyilvánosságra hozott, amelyeket közvetlen szavazásra bocsátana: az egyik az állami tulajdonú vállalatok privatizációjáról, a másik a nyugdíjkorhatárról szól.

 

 

 

Magyarországon már volt hasonló referendum

A lengyel kormány gyakorlata nem lehet ismeretlen a magyarok számára: az Orbán-kormány 2016. október 2-án szintén népszavazást kezdeményezett a bevándorlók betelepítése ellen, aminek kapcsán nagyon hasonló kampányt folytatott. A népszavazás ugyan a jogszabályok alapján érvénytelen volt, ennek ellenére a kormány rendszeresen hivatkozott a referendum eredményére.