A politikus szerdán önként jelent meg a bíróságon, ahol hivatalosan is meghallgatta az ellene felhozott vádakat, amelyek mindegyikében ártatlannak mondta magát.
George Santost közpénzekkel való visszaéléssel, pénzmosással, banki csalással és a Kongresszus félrevezetésével vádolják. A vádpontok között szerepel, hogy munkaviszonya ellenére igényelt munkanélküli segélyt, valamint, hogy jogtalanul jutott forrásokhoz a koronavírus-járvány idején bevezetett vállalati segélyprogramból.
A politikus 500 ezer dollár óvadék ellenében szabadon elhagyhatta a bíróságot. A törvényszékről kilépve az eljárást boszorkányüldözésnek mondta, és azt hangoztatta, hogy „felveszi a harcot”, hogy tisztára mossa a nevét. Megismételte, hogy nem mond le képviselői mandátumáról, sőt hozzátette, tervezi, hogy a jövő novemberi képviselő-választáson ismét elindul.
George Santost több republikánus képviselőházi tag is lemondásra szólította fel, ugyanakkor a Képviselőház elnöke, Kevin McCarthy elutasította, hogy a vád alá helyezett politikust erre szólítsa fel. Ahogy fogalmazott, szorosan nyomon követi az eljárást és kivár.
George Santosról tavaly a kongresszusi választások idején az derült ki, hogy hamis életrajzi adatokat tüntetett fel kampányában iskolai végzettségéről, korábbi munkahelyéről és családi származásáról.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Csárdi Antal új és váratlan hungarikumot talált ki
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Jó hír érkezett a Mol finomítójából
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek