Hétfőn találkozott Hszi Csin-ping kínai elnök és Antony Blinken amerikai külügyminiszter. Abban maradtak – mintegy harminc percnyi egyeztetés után –, hogy a továbbiakban fokozott erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy a két ország közötti nézeteltéréseket elsimítsák – írja a Reuters.
A kínai államfő előrelépést emlegetve rázott kezet az amerikai politikussal. Nem jelentettek azonban be semmi olyat, amely arra utalna, hogy ténylegesen történt volna bármilyen elmozdulás a Kína és Egyesült Államok között felmerült vitás kérdésekben.
Persze már azt a tényt is el lehet könyvelni előrelépésként, hogy maga a találkozó létrejött. 2018 óta ugyanis Antony Blinken az első amerikai külügyminiszter, aki tárgyalóasztalhoz ült egy kínai vezetővel.
A fókuszban: Tajvan
A két vezető számára tisztázandó téma akadt bőven,
- a tajvani konfliktustól kezdve,
- a kereskedelmi háborún át
- az Egyesült Államok felett év elején feltűnt, kínai léggömbökként beazonosított objektumokig.
Anthony Blinken leszögezte, miután felvetette a Tajvannal kapcsolatos problémáit, azokra nem érkezett megnyugtató válasz a kínai oldalról. Abban azonban megállapodtak, hogy a közeljövőben újabb amerikai tisztségviselők érkeznek majd Kínába, hogy tovább boncolgassák ezt a témakört.
Áprilisban 59 kínai katonai repülőgépet és 11 hadihajót észlelt a tajvani védelmi tárca Tajvan közelében: Kína háromnapos hadgyakorlatot tartott a Tajvani-szorosban. Ezt követően pedig nyolc kínai hajó a Tajvan körüli vizeken maradt.
Nem sokkal később a kínai külügyminiszter bejelentette, a Tajvani-szoros mindkét oldala Kínához tartozik, de ettől még Kína nem rúgná fel a térség status quóját, a Tajvani-szoros biztonságban van. Júniusban aztán 37 kínai harci gép hatolt be a tajvani légvédelmi zónába.
Anthony Blinken egyébként eredetileg februárban utazott volna Pekingbe, akkor azonban a léggömbbotrány miatt elhalasztották a látogatását.
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Leállt az M3-as metró
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
Magyar szál az Epstein-aktákban: sürgető és fenyegető levelek egy budapesti lakásról
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Nem áll meg a Revolut, letaszította trónjáról a legnagyobb bankot a szomszédban
„Az emberek kora egy rémálom, amelynek most véget vetünk”! Új őrület hódít a közösségi médiában!