Donald Trump kormánya azt tervezi, hogy nagyszabású megállapodást köt Alekszandr Lukasenkával a belarusz politikai foglyok szabadon bocsátásáról. Amerikai sajtóinformációk szerint a nyugati diplomatákkal Vilniusban tartott zártkörű találkozón árulta el a részleteket erről Christopher Smith amerikai külügyminiszter-helyettes.
Azt követően, hogy február 12-én Donald Trump felhívta Vlagyimir Putyint, és bejelentette, hogy tárgyalásokat kezdenek az orosz-ukrán háború befejezéséről, öt év után először érkezett Minszkbe az amerikai külügyminisztérium képviselője.
Christopher Smith tárgyalásokat folytatott Alekszandr Lukasenkával és a belarusz KGB vezetőjével, amelyek eredményeként három foglyot, köztük egy amerikai állampolgárt szabadon engedtek.
Ez is része a trumpi békének?
A The New York Times értesülései szerint Smith egy vilniusi diplomatákkal tartott találkozón „különleges műveletnek” nevezete a három fogoly szabadon bocsátását, ami Trump békepolitikájának sikerét mutatja. Az amerikai diplomata szerint egy „nagy alkunak” kellene lennie a következő lépésnek, amelyben Lukasenka számos politikai foglyot, köztük prominens ellenzékieket is szabadon engedne.
Cserébe az Egyesült Államok enyhítené a belarusz bankokkal és a kálium műtrágya exportjával szembeni szankciókat, amelynek egyik legnagyobb termelője Belorusz.
A laphoz eljutott bennfentes információk szerint Smith biztosítékokat kapott Lukasenkától, hogy a belarusz állam kész enyhíteni a másképp gondolkodók elnyomásán. A belarusz elnök az elmúlt hónapokban több ellenzéki politikust kiengedett a börtönből, hogy kedvezzen a nyugatnak, de emberjogi csoportok emlékeztettek arra, hogy Lukasenka emberei tiltakozók tízezreit vették őrizetbe, és az ellenzék összes vezetőjét bebörtönözték vagy száműzetésbe kényszerítették. A Vjaszna (Tavasz) emberi jogi szervezet szerint jelenleg 1226 politikai fogoly raboskodik Beloruszban.
Az Egyesült Államok külügyminisztériuma még nem adott ki hivatalos tájékoztatást a Lukasenkával folytatott tárgyalásokról.
Semmi jele, hogy Lukasenka a hatalom átadására készülne
Vasárnap minden valószínűség szerint újabb öt évre kaphat felhatalmazást a folytatásra Aljakszandr Lukasenka. A belarusz elnök taktikája, hogy néha az oroszoknak, néha a nyugatnak kedvez, de inkább Putyin szövetségeseként nyilvánul meg. Az ellenzék vagy börtönben ül, vagy száműzetésen próbál a felszínen maradni, kevés eséllyel. A belarusz nép belefáradt a politikába.A részletekről ITT olvashat.Kapcsolódó
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Szijjártó Péter: Nem kapcsolatunk van az unióval, hanem mi magunk is az EU vagyunk
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Megvan, hogy mennyi pénzért lehet hálálkodni
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat