Élve találtak rá egy még kamaszként, nyolc évvel ezelőtt, kutyasétáltatás közben eltűnt houstoni férfira a texasi nagyvárosban, állapota miatt azonban egyelőre nem derült ki, hol és mivel töltötte az elmúlt éveket – írja a The Guardian.
Rudolph Fariasra még csütörtök este találtak rá a rendőrök és a tűzoltóság, miután bejelentést kaptak egy houstoni templom előtt a földön fekvő eszméletlen emberről.
A jelenleg 25 éves férfit kórházba szállították, állapota azonban egyelőre nem tette lehetővé, hogy kikérdezzék, és kiderüljön, hol volt eddig.
Farias édesanyjának elmondása szerint fia jelenleg nem képes kommunikálni.
Szorongásos depresszióban szenvedett
Farias 17 éves volt, amikor 2015. március 6-án bejelentették az eltűnését, miután sétálni vitte két kutyáját a család északkelet-houstoni otthonának közelében. A houstoni rendőrség és egy civil kutató- és mentőcsapat is kereste, de nem találták meg. A kutyák később előkerültek.
Az civil mentők akkori beszámolója szerint Farias depresszióban és szorongásban szenvedett, eltűnésekor pedig feltehetően zavarodott lehetett, mert nem szedte a gyógyszereit. Emellett asztmás volt, és jobb lábára enyhén sántított.
A rendőrség szerint Farias családja 2018 szeptemberében bejelentést tett arról, hogy egyik rokonuk háza mögött látni vélték a fiút, a helyszínre érkező rendőrök azonban nem találták ott, és csütörtöki felbukkanásáig eltűnt személyként tartották nyilván.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport
Legolvasottabb
Rejtett kamerás ügy ide vagy oda: kijött a friss mérés Magyar Péterről
Megszólalt Vogel Evelin az ominózus videóról: „nőként engem visel meg a legjobban”
Eltűnt a Fekete Dobozos Pesty László, keresik a rendőrök
Teljesen leállt a termelés, szélnek eresztették a dolgozókat a magyar gyárban
Újabb csaló trükk terjed, könnyen be lehet dőlni
Magyar Péter feljelentést tesz: „a Karmelitában kell keresni a bűnösöket”
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Ezermilliárdokba fájhat ez a félmondat, elviheti a választásokat, de a hullámokat ma még a 4iG is megérezhette
Brutális átcsoportosítás jött a rezsicsökkentésre