A kormányhatározat szerint a "Kormány egyetért azzal, hogy a Budapest, Hajógyári-sziget közcélú hasznosításának fenntartása és fejlesztése kiemelt nemzeti érdek". Emiatt elrendeli a Hajógyári-sziget 2015-2018 közötti közösségi és kulturális célú fejlesztését bemutató végleges koncepció elkészítését és a kormány elé terjesztését, melyben
- az aquincumi helytartói palota és környezete kulturális örökségvédelmi szempontú rekonstrukciójának, valamint ezek bemutatásának és kulturális, közcélú hasznosításának,
- a Hajógyári-sziget déli nyúlványainak az egykori hajógyári épületek felhasználásával történő kulturális-közösségi célú hasznosításának,
- az Élmény-park - többfunkciós közösségi tér és sport és rekreációs park létrehozásának részletes feltételeit szükséges bemutatni.
A határidő 2015. április 30-a, s Lázár János mellett az emberi erőforrások minisztere, a nemzeti fejlesztési miniszter, valamint a belügyminiszter felelős.
A végleges koncepció kidolgozásához szükséges 200 millió forintot biztosítanak 2014-ben a Miniszterelnökség költségvetésében. A végleges koncepció elfogadásával a beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítják.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Terjed a rémhír, hogy csökkennek a lakásárak