Hamarosan jogszabály-módosítás várható a családi otthonteremtési kedvezménnyel (csok) kapcsolatban, amelyre a tetőtér-beépítéses csok miatt van szükség, emellett a 2019. július 1-jét megelőzően született, de azt követően örökbefogadott gyermekek után is lehet majd babaváró hitelt és jelzáloghitel-elengedést igénybe venni - derül ki Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter szavaiból.

A kormány számol, hogy az új otthonteremtési program egésze nagyjából 300 milliárd forintba kerül 2021-ben és ennek több mint a felét felújításra fordítják majd. A költségvetési keret felülről nyitott, így nem kell attól tartani, hogy elfogy a pénz, és a programnak korán vége szakad - fogalmazott a miniszter a portálnak adott interjúban.

Egy esetleges bérlakásprogram kapcsán a tárca nélküli miniszter azt mondta: a reprezentatív kutatások szerint a fiatalok elsöprő többségben mondják azt, hogy saját tulajdonú otthonra vágynak. Nem egy idejétmúlt magyar hagyomány ez, amit majd kinövünk, hanem egy ma is létező igény.

A rozsdaövezetek nulla százalékos áfájának bevezetésére vonatkozó új szabályozás pedig már majdnem kész van, Novák bízik benne, hogy január 1-jétől el is tud indulni.

A babaváró hitelnél nem terveznek érdemi módosítást. A babaváró támogatás kapcsán tárgyalnak a Magyar Bankszövetséggel és a bankokkal arról, hogy a hitelbírálatnál milyen szempontokat mérlegeljenek. Egy babaváró támogatásnál a valódi kockázat a bank szempontjából nem az, hogy csökken a hitelfelvevő jövedelme, hanem az, ha nem lesz gyereke. Ha valaki nagy pocakkal bemegy, és igényli a támogatást, akkor a banki kockázat szinte nulla. Ezt a hitelbírálati logika egyelőre nem képes követni, ezen szeretnénk valahogy javítani - tette hozzá a miniszter.

Novák elhárította azt a megjegyzést, hogy a családtámogató intézkedések láthatóan a középosztályt célozzák meg, mondván: azon dolgoznak, hogy a vágyott gyermekek megszülessenek, függetlenül a jövedelmi helyzettől.

Az interjúból az elhangzott, hogy "anyuka vagyok, nagyon szeretek kötni, és néha telefonálok is közben. Ezt a kettőt remekül lehet kombinálni egymással. Így van ez a gazdaságélénkítéssel és a családok támogatásával is."

Én hiszek a piac szabályozó erejében - mondta egy kérdésre válaszul a családügyi miniszter. Véleménye szerint a munkaerőpiac is egy piac, és a piac képes a nehéz helyzetekre is jó megoldásokat találni. Manapság nem feltétlenül a munkaerőhiány a jellemző, és a különböző szakmák közötti átjárhatóság sem elvetendő.

Nyilván nem tud egy okleveles építészmérnöki feladatot rögtön ellátni bárki, de sok könnyebben elsajátítható szak- és segédmunka van - hangzik a jó tanács.