Továbbra is mérsékelt az ingatlanforgalom, egyelőre felfüggesztették a tavalyi némi élénkülést okozó Kombinált Mikrohitel Programot is. A tavaly indult és azóta több ponton is egyre megengedőbb állami kamattámogatásos hitelezés azonban adhat némi reményt, de nem mindegy mit és mennyiért kínálunk - olvasható a DH legújabb elemzésében.
Fővárosi családi házakból az ingatlanközvetítő a 17. kerületben adott el legtöbbet, itt az egyik legalacsonyabb, 165 ezer forint körüli a négyzetméterár. Az átlagméret 100 négyzetméter volt, szemben a második helyen álló 22. kerülettel, ahol már átlagosan 133 négyzetméteres ingatlanokra költöttek, négyzetméterenként 200 ezer forint fölött. Hasonló a fajlagos ár a 15. kerületben, de itt a kisebb, 90 négyzetméter alatti ingatlanokat keresték.
A fővárosban minden negyedik eladott lakás panel volt, a két legforgalmasabb kerületnek a 3. és a 14. kerület bizonyult, amelyek együttvéve kitették a teljes panelpiac egyharmadát. Átlagáraik is hasonlóan alakultak, mindkét kerületben 170 ezer forint körül vették a négyzetmétereket. Harmadik helyen a 4. kerület végzett, minden eladott 10. panel itt talált új gazdára, 165 ezer forint körüli négyzetméteráron. A negyedik legforgalmasabb kerület - a 11. - egyben az egyik legdrágább a maga 201 ezer forintos fajlagos árával.
Budapesten téglaépítésű lakásból adtak el a legtöbbet, a toplista élén a 13., 14., és 7. kerületek állnak, de nem sokkal maradnak le a 11., 8., vagy a 9. kerületek sem. A keresett méret hasonló - 50-54 négyzetméter -, az átlag négyzetméterárakban viszont jelentős a különbség.
Míg a 13. kerületben 285 ezer, a 7.-ben már csak 226 ezer, a 14.-ben a kettő között, 255 ezer forint volt egy négyzetméter ára. A legforgalmasabb régiók közül a legdrágábbnak a 11. bizonyult, ahol a téglalakásokat közel 320 ezer forintért vásárolták. A vizsgált időszakban minden 10. tégla lakás ebből a kerületből cserélt gazdát. Az elemzők idén hasonló forgalomra és árakra számítanak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Újabb szigor jön az egészségügyben

Ijesztő dolgot találtak a Covid-oltásokban, a szomszédban már nem kérnek belőle

Nem fogja elhinni, hogy kiknek adta Ferenc pápa az utolsó vagyonát

Trump többször feltette a kérdést Orbánnak: „Viktor, mikor léptek már ki az Európai Unióból?”

Kamatugrás: közel 8 százalékra vált az egyik legnépszerűbb állampapír

Sírba viszik a titkokat, Faraday-kalitka lesz a Sixtus-kápolnában

Nem maradt választásunk: elbuktuk az eurószázmilliókat

Ausztriának befellegzik, jön a recesszió

Drasztikusan csökkentek a keresetek – így nyomták le a futárbéreket
