Az egy gyermekkel is igényelhető, de három meglévő vagy tervezett gyermek esetén akár 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást és 15 millió forint kedvezményes hitellehetőséget jelentő - támogatás így fél évvel tovább lesz elérhető az érintett 2678 településen.
A falusi csok az OTP napokban publikált elemzése szerint felrázta a vidéki ingatlanpiacot. A lakóingatlan-árak három év alatt országos szinten 53 százalékkal nőttek, a községekben is hasonló, 47 százalékos emelkedés ment végbe, azaz a kistelepülések korábban tapasztalható hátrányukat jelentősen ledolgozták.
A falusi csokos települések közül 452-ben három év alatt az áremelkedés mértéke meghaladta az országos átlagot, 65 településen pedig legalább megduplázódtak az árak. A legnagyobb áremelkedés Balatonszemes (160 százalék) esetében figyelhető meg, míg Pusztamérgesen 156 százalékkal, Nemesdéden pedig 152 százalékos volt a drágulás.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Brutálisan kilőtt az arany ára
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le