Az elmúlt három évben a lakásukra nagyobb összeget költeni kívánó háztartások száma, kisebb visszaesésekkel tarkítva, de alapvetően emelkedő tendenciát követett. A GKI-Masterplast idei, második negyedévi felmérésének eredményei ugyanakkor némi visszaesést jeleztek, elsősorban a biztosan ilyen akciókra készülők számában.
A 2022. áprilisi megkérdezés során a háztartások 4,3 százaléka úgy nyilatkozott, hogy a következő egy évben biztosan nagyobb összeget kíván költeni lakóingatlanára, 16,5 százaléka pedig valószínűleg készül erre. Ha e tervek mind megvalósulnak, akkor – a felmérési eredményeket a teljes magyarországi népességre vetítve - mintegy 840 ezer lakáson végezhetnek el kisebb-nagyobb munkálatokat 2022 végéig.
Ez utóbbi szám az előző negyedévi megkérdezés eredményénél 44 ezerrel kisebb és lényegében megegyezik a fél évvel ezelőttivel, ugyanakkor az egy évvel ezelőttinél 260 ezerrel magasabb. Negyedéves alapon kissé csökkent az eltökéltség. Idén januárban még minden negyedik felújításon gondolkodó válaszadó számolt be biztos elhatározásról, míg a mostani eredmények szerint csak minden ötödik - állapítják meg a GKI elemzői.
Nem tört meg a hagyomány
Hagyományosan a családi házak lakói körében a legerőteljesebb felújítási-korszerűsítési szándék. Nem volt ez másként az idei második negyedév során sem – a tervek szerint minden negyedik ház eshet át kisebb-nagyobb karbantartáson a következő egy évben.
A társasházi lakásokban élők visszafogottabb terveket fogalmaztak meg és körükben érezhető igazán az előző negyedévhez képest az elbizonytalanodás: a panelben lakó családok 14-15, a tégla építésű lakásokban lakók 16-17 százaléka lehet érintett, miközben idén januárban még csaknem 19, illetve 21 százalékuk készült lakásfelújításra.
Főleg a falvakban élők készülnek
A lakóingatlanok felújítási szándékainak megoszlásában lényegében egy fordított települési lejtő érvényesül. A legkisebb felújítási-korszerűsítési szándékok a fővárosban és a megyei jogú városokban érezhető, az itt élők 18 százaléka fogalmazott meg ilyen irányú terveket. A kisebb városokban élők negyede, míg a községekben élők harmada tervez nagyobb költést a következő egy évben. A kiugró községi tervekhez a falusi csok nyújtotta támogatások is nyilván hozzájárulhatnak.
A korábbi felmérések során a középgeneráció tagjai, azaz a 30 és 49 év közöttiek készültek legnagyobb arányban felújításra-korszerűsítésre. Áprilisban a 30 év alatti fiatalok utolérték, sőt, kissé le is hagyták őket. A 49 és különösen az 59 év felettiek továbbra is szerényebb kilátásokat jeleztek.
A felmérésről
A GKI negyedévente szervez felmérést a lakosság lakás-felújítási és korszerűsítési terveinek, szándékainak és kilátásainak feltérképezése céljából. A felmérés 2020 januárjától a Masterplast Nyrt. támogatásával készül. A jelen – 2022. áprilisi - megkérdezés során megkérdezett lakossági minta 1000 fős, nem, életkor, lakóhely és iskolai végzettség szerint reprezentatív.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
Az MNB elnökei
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)