A közbeszerzési eljárás eredményét az ajánlatkérő Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület közölte az uniós közbeszerzési közlönyben.
A feladat meghatározása a következő: a korábbi Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Kft. (VVSI) vizisport bázis területén Hajóépítési és Szakképzési Tudásközpont, iroda- és szakképző műhely, továbbá teszt- és verseny központ kialakítása, az engedélyes és a kiviteli tervek elkészítésével együtt.
A projekt két részből áll. Mindkettő helyszíne Gárdonyban a Tópart utca 17. számú telek.
Az első rész a Hajóépítési és Szakképzési Tudásközpontot foglalja magába, nettó 2388 négyzetméter szintterülettel és 365 négyzetméter terasszal. Ezt a becsült 1 milliárd 811 millió forinttal szemben 2 milliárd 211 millióért építi meg az Euro Campus.
A második rész az irodát, a szakképző műhelyt, valamint a teszt- és versenyközpontot tartalmazza. Ezek nettó alapterülete 1 132 négyzetméter. Az Euro Campus ezt 1 milliárd 88 millióért építi, a becsült ellenérték 936 millió forint volt.
A szerződést mind a két részre augusztus elsején kötötte meg a nyertes és az ajánlatkérő. Mind a két részre ajánlatot tett még a Laterex Építő Zrt. is.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani