Nemrég egyes építési termékek a háború előtt jegyzettnél már akár 40 százalékkal is többe kerültek, és jókora kihívásokkal néztek szembe az ellátási lánc szereplői az anyaghiány és a szállítási határidők csúszása miatt is. Az elmúlt egy hónapban azonban bizonyos termékkategóriákban szépen korrigáltak az árak - írja a Világgazdaság.
A betonacél például több mint 30 százalékkal, az építési fa és a fűrészáru mintegy 25 százalékkal lett olcsóbb – mondta Wiesinger Raimund, a Magyar Építőanyag Kereskedelmi Egyesület (ÉKE) elnöke, a Lambda Systeme Kft. ügyvezető igazgatója. Nem éves alapon csökkentek az árak, a háború miatt kilőtt szintek szelídültek meg mostanra.
Mindezek nyomán az érintett termékkörökben összességében már „csak” 10-15 százalékkal magasabb a jelenlegi árszint, mint február közepén volt. Az acéltermékek esetében korrigáltak a nemzetközi árfolyamok, és a beszerzési láncok is átrendeződtek, az Ukrajnában megsemmisült gyártókapacitást más forrásokból – például Törökországból – pótolni tudták a kereskedők.
A továbbra is magas költségszintek miatt nem változott viszont a szárazépítészeti anyagok – a gipszkarton és tartószerkezetei –, valamint az égetett kerámiatermékek – például tégla, cserép – ára, a gyártók teljes kapacitással működnek. Ugyanez a helyzet a szigetelőanyagok többségénél is, kivéve a szálas szigetelőanyagokat, ám arra van remény, hogy a kőzetgyapot esetében a közeljövőben rövidülhetnek a szállítási határidők.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Útgyilkos kátyúk lepték el Budapestet – Karácsony Gergely rendkívüli tempót ígér
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól