A bécsi metróépítés jövőjébe enged betekintést az U2/U5-ös vonalak megépítése alkalmából a Volkstheaternél kialakított látogatóközpont, amely minden kedden és csütörtökön 16-19 óra között várja az érdeklődőket. Az ingyenes, interaktív kiállításként berendezett Infocenter U2/U5 egyik szenzációja, hogy a látogatók kipróbálhatják egy fúrópajzs élethű mását. A tökéletes élmény érdekében még a zajokat és a talaj vibrálását is szimulálják.
A tárlat látogatói megnézhetik a tervezett nyomvonal területéről származó kőzetmintákat, a vasúti jelzések jelentését, adatokat más nagyvárosok földalatti-hálózatáról. A különböző városokban futó szerelvények hangját is összehasonlíthatják.
A 700 négyzetméteren, 800 ezer euróból kialakított tárlaton az utazóközönség 1:1 méretben láthatják az új vonal, az U5 megállóit. A teljesen automatizált, egy közönségszavazás eredményeként türkizkékkel jelölt vonalon ugyanis vezető nélkül közlekednek majd a szerelvények, a vonatra várakozókat pedig üvegfal választja el a sínektől.
Az osztrák főváros történetének egyik legnagyobb metróépítési projektje keretében 2023-ig 11 új megállót létesítenek és kilenc kilométernyi alagutat építenek. Ebből hat kilométer jut az a U2-re, három pedig az U5-re. Az U2-t ugyanis meghosszabbítják a Rathaus és a Matzleinsdorferplatz között, a Karlsplatz és a Rathaus közötti szakasza pedig átkerül az U5-höz. Ezt az első szakaszban a Frankhplatz - Altes AKH-ig építik ki.
Az új metrószakaszok vonzáskörzetében mintegy 370 ezer ember lakik, a bővítés hatása azonban a bécsi földalatti közlekedés egészében érezhető lesz, mivel nagy forgalmú vonalakat tehermentesítenek majd és optimálisan egészítik ki a már meglévő hálózatot.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Kincsek bukkannak elő a Dunából, annyira sekély a folyó vize - videó

Korlátozták a tej szó használatát a boltokban: vásároljon körültekintően!

Kipécéztek egy hétköznapi tárgyat a légitársaságok: a tiltólistás holmi bárki csomagjában ott lapulhat

Zelenszkij mindent cáfol: azt mondja, már be is vetették az ukrán csodafegyvert

Riasztó jelentést tett közzé a NASA

Nyűgöt jelentenek a visszaváltós vizes palackok, kár költeni rájuk

Csakugyan nagy az árrés, de nincs extra profit a rendszerben

Borravalót kér már a láncfűrész-kereskedő is: nem káprázik a szeme

Ezzel sok nyugdíjas szembesül: minden területen kapkodnak utánuk
