Adataik alapján az ingatlanpiac augusztusban majdnem 12 ezer adásvétellel zárt, a 77 milliárd forint lakáscélú jelzáloghitel pedig 11 százalékkal több, mint egy éve, és 20 százalékkal haladja meg az előző havit.
Az adatok részletezéséből kiderül, Budán csökkent a 40 négyzetméter alatti, és nőtt a nagyobb lakások iránti kereslet. A legnagyobb részt a 40 és 60 négyzetméter közötti lakások tranzakciói tették ki. Budán az ennél nagyobb lakások is kelendőbbek voltak tavalyhoz képest, míg Pesten csökkent a nagyobb lakásokra kötött adásvételek száma.
Budán a négyzetméterárak többsége meghaladta a 700 ezer forintot, Pesten pedig az 500 ezer és 600 ezer forint közötti ár dominált.
A legnagyobb érdeklődést a II., a XI., és a XIII. kerületben mérték, míg a legcsekélyebbet a déli peremkerületekben, valamint a X. és XVII. kerületben.
Vidéken jóval olcsóbban jutottak a vevők új otthonhoz, 46 százalék 250 ezer forint alatti négyzetméteráron.
Országszerte nőtt az értékesítési idő, és mérséklődött a befektetői célú ingatlanvásárlás. Arányuk a fővárosban különösen nagy mértékben, 47 százalékról 26 százalékra esett vissza.
2020-ban 130 ezer körüli tranzakcióval számol az idén a DH, ha a járvány második hulláma nem korlátozza az ingatlanközvetítést, és folytatódik a fellendülés. Év elején még 130 ezer és 150 ezer közötti tranzakciószámot valószínűsítettek.
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Fontos bejelentést tett a Richter a női egészség területén
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Véget ért a háború a munkavállalók és a munkaadók között, új világkorszak kezdődött