Az elmúlt hónapokban igen erőteljesen visszafogták az ingatlanpiacot és a magas hitelkamatok. Az önkéntes kamatplafon ugyan némi enyhülést hozhat, ám a 7 százalék körüli kamatszintek továbbra is messze vannak az ideális szinttől.

Rácz Gyula László, a Balla Ingatlan XVIII. kerületi irodájának szakmai vezetője szerint sokként érték az ügyfeleket a megemelkedettek lakáshitel kamatok, melyek miatt, a magas ingatlanárak mellett, teljesen ledermedt a piac.

Nagy Csaba, az ingatlaniroda dél-budai régiós vezetője hozzátette, amíg korábban a hitelfelvételhez nyúltak azok, akik a lehetőségeikhez képest drága ingatlant választottak maguknak, ez az utóbbi időszakban elmaradt.

És ha voltak is érdeklődők, a szekértő szerint lényegében mindegyik tranzakció készpénzes volt – megint mások nem kapták még a hitelt, amire számítottak, vagy eltűntek, miután ennek a lehetőségéről érdeklődtek.

Az ügyfelek jelentős része nem akart vagy nem tudott hitelt felvenni a megemelkedett kamatok és a magas infláció mellett, mivel a korábbiakhoz képest majdnem a duplájára emelkedtek a törlesztőrészletek. Mindeközben pedig az átlagos hitelösszeg is csökkent: a korábbi 20 millió forint helyett átlagosan már csak 10-15 millió forintot vettek fel. Az újépítésű ingatlanoknál ez az arány kisebb mértékű volt, itt 20-25 millió forint volt az átlagos hitel.

Garaba Gergely, a Balla Ingatlan VI., VII., VIII. és IX. kerületi irodájának szakmai vezetője úgy látta, hogy korábban egy lakás összegének akár 60-70 százalékát is hitelből finanszírozták, most viszont már csak a 30-50 százalékát. Ennek az oka pedig az, hogy ilyen kamatok mellett nagyon „keserves” hitelt felvenni.

A szakértők szerint sokan most is kénytelenek hitelt felvenni, ha tudnak, és most is előfordulnak jelentősen hitelfelvételek.

Nem tudni, mi kopogtat ezután az ajtón

A leginkább a Balaton környékén húzta be a kéziféket a piac. Krausz Gábor szakmai vezető szerint amíg nem következik be változás a hiteleknél, addig nem igazán lehet élénkülésre sem számítani.

Az ingatlaniroda közleménye szerint korai arról beszélni, mennyire mozdítják meg a ledermedt piacot a csökkenő kamatok, már csak azért is, már még mindig nem az ideális, 6 százalékos és az alatti szinten vannak. Még az optimista várakozások szerint is legfeljebb 2024 második negyedévében kezdhet el javulni a helyzet.

 

 

 

Zuhanás - Utoljára 2016-ban történt ilyen a lakáshiteleknél

A KSH elemzése szerint továbbra is a használt lakásra felvett hitelek dominálnak, de itt is csökkenést mértek. Az új lakás vásárláshoz igényelt hitelek száma 40 százalékkal esett, és a korszerűsítéseket és felújításokat is elhalasztja a többség.
Bővebben--->