Az infláció miatt egyre gyengébb segítséget jelent a vásárlóknak a falusi csok: a Duna House azt írja, vidéken már átlagosan 26 millió forintért lehet téglalakáshoz jutni. A támogatás összege az indulása óta változatlan, egy gyerek esetén 600 ezer, kettő gyereknél 2,6 millió, három gyerek után pedig 10 millió forint.
A falusi csok (családosok otthonteremtési kedvezménye) bevezetésekor még előfordulhatott, hogy egy vidéki, háromgyermekes család a kiszemelt lakás felét is ki tudta fizetni a támogatásból, ma ez már nagyon ritka. „A támogatások összegét, konstrukcióját érdemes lenne az ingatlanpiaci változásokhoz igazítani” – mondta Benedikt Károly, a Duna House PR- és elemzési vezetője.
Ennek ellenére a Duna House-nál a vidék ingatlanpiac további erősödésére számítanak, mivel év végéig meghosszabbították az igénylés lehetőségét. A tavalyi év után idén is a vidék az ingatlanpiac húzóereje.
„A kistelepüléseken a pandémia okozta változások óta jelentősebb ingatlanforgalmat tapasztalnak értékesítőink” – mondta Benedikt.
A falusi csokos kérelmek több mint felét lakásvásárlással egybekötött bővítésre, vagy korszerűsítésre költik az igénylők, átlagosan 7,7 millió forint összegben, kisebb részét pedig már meglévő ingatlan korszerűsítésére, bővítésére.
Érdekesség, hogy az utóbbi három évben a népességcsökkenés számottevően lelassult a falvakban, kistelepüléseken. A főváros agglomerációján kívül Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Fejér megyében pedig nőtt is a lakosság száma a falusi csok bevezetése óta.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutálisan kilőtt az arany ára
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le