„Az országban elsőként Hódmezővásárhelyen akarták kipróbálni a kormány egyik ötletét, nevezetesen a tízemeletes panelházak visszabontását - írja a Népszava. A program lényege azt lett volna: nem az elavult panelek felújítására költenek, hanem az állam inkább felvásárolja a felsőbb szinteken lévő lakásokat, az ott élők élhetőbb otthonokat vehetnek, az így kiürülő emeleteket pedig visszabontják. Az első visszabontásra a hódmezővásárhelyi Csengettyű köz szalagházát szemelték ki, ám 2018 derekáig mindössze 33-an adták el az ingatlanukat a városnak.
Az akkor már az ellenzéki Márki-Zay Péter vezette önkormányzat a kezdetektől azt szerette volna, ha bérlakásként hasznosulhassanak a lakások, erre azonban nem volt lehetőség. Többször érdeklődtek a Miniszterelnökségnél, de mindig ugyanazt a választ kapták: a 2017-ben aláírt megállapodásban nincs ilyen kitétel, tehát a város nem adhatja ki a helyiségeket.
A napilap érdeklődésére a vásárhelyi önkormányzat most azt közölte: annak idején a város a lakásokat közel 243 millió forintért vásárolta meg, és összesen további 120 milliós támogatást kaptak azok, akik új ingatlant vásároltak. Azzal, hogy nem adhatják ki a 33 lakást, havonta 1,4 millió forint bérleti díjtól esik el a város, fizetni való viszont akad, havi több mint 300 ezer forint csak a közös költség.
Úgy tűnik, ha csendben is, de kormányzati szinten elengedték a német mintára megálmodott mintaprojektet. Gyopáros Alpár kormánybiztos a vásárhelyi mintaprojekttel kapcsolatban egy interjúban megengedően úgy fogalmazott: szükség lehet bizonyos programelemek cseréjére, ha az eltelt évek alatt változtak az elképzelések.Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok