Németországban márciusban tovább emelkedtek a lakásárak a nehezedő finanszírozási környezet ellenére. Ennek oka, hogy az építőanyag- és munkaerőköltségek emelkedése miatt lelassultak a projektek, azonban a kereslet változatlanul magas. Az új lakások ára rekordot döntött – írja a Bloomberg.
Európa legnagyobb gazdaságában a lakásárak tavaly kezdtek csökkenni – sok más tagállamhoz hasonlóan –, a magasabb kamatlábak elijesztették a vásárlókat és az energiaárak emelkedése is visszavetette a keresletet. Az új lakások kínálata azonban a meglévő projektek lelassulása miatt szűkült, miközben a munkaerőhiány és az alapanyagok áremelkedése felfelé hajtotta az árakat.
Ennek viszont kedvezőtlen hatása volt a használt lakásokra, itt ugyanis az emelkedő felújítási költségek találkoztak a lanyhább kereslettel,s emiatt a tavalyi árcsökkenés után itt még nem tapasztalni áremelkedést - mondta az Europace társ-vezérigazgatója, Stefan Muenter.
Azt, hogy az Európai Központi Bank által tavaly tavasszal megindított kamatemelési hullám hogy érintette a lakásfinanszírozást jól mutatja az Europace jelentése is. Tavaly márciusban a mintaként szolgáló átlagosnak tekinthető 300 ezer eurós, kezdetben évi 2 százalékos tőketörlesztésű 10 évre kamat-fixált lakáshitel átlagos törlesztőrészlete még csak 975 euró volt havonta, ez mostanra 1503 euróra emelkedett. A felvett lakáshitelek átlagos összege eközben 301 ezer euróról 278 ezer euróra csökkent
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat