Ma kezdődik a parlamentben a nagy vihart kiváltó lakástörvény általános vitája, Böröcz László fideszes képviselő önálló indítványa alapján. A kormánypárti politikus a javaslatát azzal indokolta: az a cél, hogy “mindenki juthasson saját tulajdonú lakáshoz, aki önkormányzati bérlakásban lakik”.

Az atv.hu-t fideszes forrásból származó szerda reggeli értesülése szerint Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője e-mailben arról tájékoztatta a fideszeseket, hogy a tegnapi frakcióülésen elhangzottaknak - és a többségi álláspontnak - megfelelően sikerült megállapodni a kormánnyal ebben a vitás kérdésben. Eszerint, “a lakástörvényhez benyújtott módosító indítványt a kormány - meghallgatva és megértve a frakció álláspontját - csak a főváros világörökségi részére vonatkozóan fogja támogatni”. (Az Unesco világörökségi helyszíne Budapesten a budai várnegyed, az Andrássy út és a Duna két partja a Margit híd és Szabadság híd között - a szerk.)

Böröcz László eredeti módosító indítványa szerint a bérlakásokat az önkormányzatoknak kötelezően el kellene adni a bérlőknek a piaci ár legfeljebb 30 százalékáért. Ez országszerte nagyjából 100 ezer lakást érint. Ha megszavazzák, az új törvényt az önkormányzatok 800 milliárdos vagyontól esnének el.

A módosítást fideszes polgármesterek is bírálták.

Mélyülő lakhatási válságra számítanak szakmai szervezetek az önkormányzati lakások kötelező privatizációját előíró törvény elfogadása esetén és több mint ezermilliárdos közvagyonvesztésről írtak. A magyarok azonban megosztottak a kérdésben, 53 százalékuk utasítja el a javaslatot, míg 47 százalékuk egyett vele. A fiatalok és a nők inkább támogatnák, az idősebbek, a diplomások és férfiak pedig ellenzik az új törvényt - derült ki a Pulzus Kutató legfrissebb, a Napi.hu megbízásából végzett közvélemény-kutatásából.