Európai országok finanszírozásában egymilliárd dollárt meghaladó értékű amerikai fegyverzethez és hadifelszereléshez juthat Ukrajna – hangzott el kedden az amerikai külügyminisztérium napi sajtótájékoztatóján.
Tammy Bruce külügyi szóvivő elmondta, hogy
Dánia, Norvégia és Svédország fizeti majd 500 millió dollár értékű, amerikai katonai eszközöket tartalmazó szállítmányt, míg hétfőn Hollandia közölte, hogy több mint 500 millió dollár értékű, fegyverzetből, és lőszerből álló további katonai csomagot finanszíroz, köztük Patriot rakétákat.
A szóvivő Matthew Whitaker, az Egyesült Államok NATO-nagykövetének szavait idézve úgy fogalmazott, hogy a csúcskategóriás amerikai eszközök lehetővé teszik, hogy Ukrajna megvédje kritikus infrastruktúráját, és civilek életét, miközben képes folytatni a harcot egy tartós tűzszünet eléréséig.
Tammy Bruce hozzátette, hogy az európai bejelentések aláhúzzák azt, hogy Donald Trump amerikai elnök elképzelése működik, aminek alapján „több milliárd dollár befektetés mozdul meg az amerikai védelmi ipar számára, munkahelyeket teremtve és egyben biztosítva, hogy Európa hosszú távon is képes megvédeni magát".
A külügyi szóvivő megerősítette, hogy Steve Witkoff elnöki különleges megbízott a héten Oroszországba utazik, és megismételte, hogy Trump elnök nem elégedett Oroszországgal, de továbbra is elkötelezett a diplomáciai megoldás iránt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Meghalt Chris Rea
Útra keltek a fuvarozók: elesett a pálya a több ezresre bővülő tüntetés miatt, Lázár tárcája továbbra is értetlenül áll
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal