A 4iG magyar telekommunikációs vállalat mintegy 2800 kilométernyi optikai kábellel köti össze Európát és Egyiptomot a tenger alatt, így biztosítva nagysebességű internetkapcsolatot – jelentette be Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter Kairóban a magyar-egyiptomi üzleti fórum megnyitóján mondott beszédében hangsúlyozta, hogy miközben az elmúlt évek válságai nyomán súlyos nehézségekkel kellett szembenézniük a vállalatoknak, a kétoldalú kereskedelmi és gazdasági együttműködés igen sikeresnek bizonyult.
Üdvözölte, hogy
a magyar 4iG optikai kábel építéséről kötött megegyezést Európa és Egyiptom között, illetve egy olyan beruházásról, amelynek a célja, hogy az országban hatmillió további háztartás számára biztosíthassanak majd internetelérést az infrastruktúra fejlesztésével.
Szijjártó Péter arra is emlékeztetett, hogy Magyarországnak Egyiptom az egyik legfontosabb gazdasági partnere Afrikában, példaként hozta erre, hogy a hazai vasúti járműgyártás az észak-afrikai országból kapta a valaha volt legnagyobb nemzetközi megrendelését 1,1 milliárd eurónyi értékben.
Ezen vállalatok és technológiák lényeges szerepet játszottak és játszanak a szállítási infrastruktúra és a digitális infrastruktúra korszerűsítésében is. Két sikertörténet. Az egyik már folyamatban van, a másik a jövőben kezdődik majd meg – fogalmazott. Rámutatott, hogy a világgazdaság az utóbbi időszakban többször is teljesen a feje tetejére állt, ami még inkább felértékeli a stabil, megbízható, kiszámítható, kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolatokat, és a magyar-egyiptomi pont ilyen.
Szerinte a két ország között nincsenek nyitott kérdések, politikai viták, ami megkönnyíti az üzleti élet szereplőinek együttműködését is.
Szijjártó Pétert útjára huszonegy magyar cégvezető kísérte el a mezőgazdaság, az élelmiszeripar, az építőipar, az informatika és a vízgazdálkodás területéről, így már tárgyalások indultak egy, biztonságos személyazonosító okmányok gyártását célzó projektről is, valamint a helyi élelmiszeripari és vízgazdálkodási szektor fejlesztéséhez való magyar hozzájárulásról.
Kiemelte, hogy miután a Magyarországhoz és Egyiptomhoz hasonló, gyorsan fejlődő gazdaságok áramigénye jelentősen nő, fontos a megkezdődött átfogó együttműködés a két ország energiavállalatai között. Bejelentette, hogy
hazánk három új gázerőmű építése mellett döntött az autóipari beruházások nyomán megnövekedő villamosenergia-szükséglet kielégítése érdekében, és ezek egyikét egy magyar-egyiptomi konzorcium fogja létrehozni 700 millió euró értékben.
A miniszter tudatta, hogy egyezetés folyik arról is, hogy az egyiptomi El-Dabaa atomerőmű építése során magasan fejlett magyar technológiák is felhasználásra kerüljenek. Szijjártó Péter szerint, bár már heti tíz légijárat közlekedik Magyarország és Egyiptom között, lényeges lenne ezek sűrítése.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Itt a fordulat a háborúban? Ötéves tűzszünetről érkezett konkrét ajánlat

Szelfizett a kormányfő a pápa temetéséről, népharag zúdult rá

Borzalmas baleset az M1-esnél: mentőhelikopter kellett a helyszínre

Édesszájúak, figyelem: ezen a napon féláron fagyizhat az ország

Panellakások: Nem is gondolnánk, micsoda rejtett értékekkel bírnak

Mozgolódnak a munkavállalók, egyre többen váltanának

Ugyanaz az uniós rém fenyegeti a magyar bankokat és a kkv-kat

Ezekre a hibrid autókra esküsznek a magyarok

Befektetne a Toyota: 42 milliárd dolláros kivásárlást fontolgat
