Robert Fico szerint el kell utasítani, hogy az Európai Unió egy újabb vasfüggönyt próbáljon emelni Európában. A szlovák miniszterelnök ezt a második világháború lezárásának 80. évfordulója alkalmából Moszkvában rendezett megemlékezésen résztvevők előtt mondta – írta meg a pozsonyi kormányhivatal sajtóosztálya által kiadott közlemény alapján a ma7.

A TASR hírügynökség jelentése szerint a kormányfő egyúttal határozottan visszautasította azt a bírálatot, amelyet moszkvai útjával kapcsolatban Kaja Kallas, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője megfogalmazott. Kallas egyebek mellett annak a véleményének adott hangot, miszerint „Fico a történelem rossz oldalán áll”, amiért Moszkvába látogatott.

Robert Fico – aki már korábban is elutasította, a jelenlegi történések és a történelem korábbi eseményeinek összekapcsolását, Kallas szavaira reagálva egyértelművé tette: az uniós hivatalnokoknak semmilyen jogalapjuk nincs arra, hogy ilyen módon beleavatkozzanak a tagállamok szuverén vezetőinek döntéseibe.

Hozzátette: Kallas szavai kapcsán fel kell tenni a kérdést, hogy vajon mi az elképzelés arról, hogy miként is kellene megvalósítani a külpolitikát, normális párbeszédet folytatni úgy, ha az egyes kérdésekben különböző állásponton lévő politikusok nem találkoznak?

A szlovák miniszterelnök moszkvai útja során egyébként több ország vezető politikusaival is találkozott, Vlagyimir Putyin orosz, Hszi Csin-ping kínai elnök, illetve Aljakszandr Lukasenka fehérorosz államfő mellett, a brazil elnökkel, Luiz Inácio Lula da Silvával, valamint Vietnam legfőbb politikai vezetőjével és másokkal is egyebek mellett gazdasági együttműködési témákról is egyeztetett.

Robert Fico a Vlagyimir Putyinnal tartott találkozójával kapcsolatban elmondta: az orosz elnökkel folytatott megbeszélése egyik fontos témája az energiabiztonság volt. Ezzel kapcsolatban ismételten hangsúlyozta: károsnak és gazdasági szempontból fenntarthatatlannak tartja az Európai Bizottságnak azt az ezen a héten ismertetett tervét, amely szerint az EB teljesen leállítaná az Oroszországból származó energiahordozók behozatalát. Kijelentette:

amennyiben a kérdésről teljes tagállami összhangot igénylő szavazás keretében születik majd döntés, Szlovákia megvétózza azt.

Bekeményített Robert Fico: csak azért is kell Szlovákiának az orosz gáz

Szlovákia gázszerződése 2034-ben jár le Oroszországgal, ezért Fico kártérítési igényt jelentett be.