A turizmus erősítése és az amerikai-magyar kapcsolatok bővítése volt az egyik fő témája az első magyar-amerikai bilaterális találkozónak – erről Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter számolt be a Facebookon-oldalán.
A bejegyzés szerint a felek célja, hogy még több amerikai turistát vonzzanak Magyarországra, miközben dolgoznak a Budapest-New York közvetlen repülőjárat újraindításán is.
„A turizmus a magyar gazdaság egyik húzóágazata – a GDP közel 13 százalékát adja, és több százezer ember megélhetését biztosítja” – írta Nagy Márton.
A miniszter hozzátette: 2024-ben közel 400 ezer amerikai turista érkezett Magyarországra, akik több mint egymillió vendégéjszakát töltöttek el hazánkban. Az adatok alapján Magyarország az egyik legnépszerűbb közép-európai úti céllá vált az amerikai utazók körében.
A posztban a miniszter a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér több mint 1100 milliárd forintos fejlesztési programját is kiemelte, amely három nagy projektet tartalmaz:
- 20 perc alatt a belvárost elérő gyorsvasút építését,
- új, kétszer három sávos közút kialakítását,
- valamint a 3-as terminál megépítését, amely a reptér kapacitását megduplázhatja.
Nagy Márton emlékeztetett arra is, hogy nemrég közvetlen járat indult Philadelphiából Budapestre, és szeptember végétől ismét vízummentesen utazhatnak a magyar állampolgárok az Egyesült Államokba.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson