Aleksandar Vucic a Szerbiai RTV műsorában vendégszerepelt, és több aktuális témáról is beszélt.
A Szerbia és Oroszország viszonyát érintő kérdésre válaszolva a szerb államfő közölte, hogy az ország nem tervezi szankciók bevezetését Moszkva ellen, de a döntéseket mindig Szerbia érdekei szerint hozza meg.
Hozzátette:
hétfőn vagy kedden közös levelet küldhetnek az Egyesült Államoknak az orosz tulajdonú Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) szankciók alóli mentesítéséről.
A gazdasági együttműködésről elmondta: Magyarország és az Egyesült Államok megállapodása további biztonságot jelent Szerbia számára, és igazolja, hogy helyes döntés volt a két ország közötti olajvezeték megépítése.
Vucic azt is megerősítette, hogy jövő héten Emmanuel Macron francia elnökkel találkozik Párizsban, és fontos tárgyalásokra számít.
Az államfő ismét részvétét fejezte ki a vasútállomás előtetőjének leomlásakor elhunyt áldozatok hozzátartozóinak.
„Őszintén együttérzek minden családdal, és kívánom, hogy megtalálják az igazságot. Ez nem lesz könnyű, sem egyszerű folyamat, de hiszem, hogy végül mindannyian megérjük, mert nélküle semminek sem lenne értelme” – tolmácsolta a szerb államfő szavait a Magyar Szó.
Kapcsolódó
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat