A Janaf szerdai közleményében azt hangsúlyozta, hogy határozottan elutasítják a Mol-csoporthoz tartozó Slovnaft szerződésszegéssel kapcsolatos állításait, mivel azok szerintük hamisak és alaptalanok.
Azt is hozzátették, hogy a Janaf-rendszeren keresztüli olajszállítás szigorúan a meghatározott szállítási ütemtervnek, valamint a megkötött szerződés feltételeinek, továbbá a Janaf szállítási kapacitásaihoz való hozzáférés műszaki feltételeinek és a szokásos üzleti gyakorlatnak megfelelően folyik.
Ezért arra szólítják fel a Mol-csoportot, hogy növelje a csővezeték-kapacitások operatív kihasználtságát, mivel az jelenleg elmarad a szerződésben rögzített szinttől, továbbá a csővezetéken történő olajszállítási iparágban szokásos üzleti gyakorlattól is.
A Mol szlovákiai leányvállalata szerdán közölte, hogy a Janaf mintegy 90 ezer tonna kőolajat tartott vissza a vállalat olajfinomítójától, arra hivatkozva, hogy ezt a mennyiséget műszaki okokból a vezetékben kell tartania, miután felhagyott az olajszállítással a szerbiai NIS számára, amelynek orosz tulajdonosára az amerikai kormányzat szankciókat vetett ki. Arra is rámutattak, hogy szerintük a Janaf előzetes figyelmeztetés nélkül és az érvényes szerződés ellenére tett így.
Megmagyarázta a Mol az átalakítást: erősödik az állam befolyása
A Mol-csoport holdingtípusú szerkezetre átállásával az állam befolyása nem csökken, sőt, az aranyrészvényhez kapcsolódó jogok a teljes cégcsoportra kiterjednek. Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek