A badacsonytomaji képviselők a múlt heti testületi ülésen egy tartózkodással és egy ellenszavazattal hagyták jóvá az önkormányzatot vezető Krisztin N. László számára a mintegy másfél millió forintot kitevő plusz juttatást – írja a 24.hu.

Badacsonytomaj 2018-ban, az előző önkormányzati ciklusban kapott pénzt arra, hogy az egykori Tátika étterem 1960-as évekből származó, nemrégiben műemlékké nyilvánított betonépületét és a környező tóparti sétányt felújítsa. A pályázati kiírás szerint a fejlesztéssel két év alatt, 2020 őszére kellett volna elkészülni, csakhogy a munkálatok megcsúsztak.

A projekt miatt először a Közbeszerzési Döntőbizottság marasztalta el az önkormányzatot. A 2020-as határozat 6 millió forintos pénzbüntetést szabott ki az önkormányzatra, mert Krisztin N. László polgármester a pályázati pénzből a település jegyzőjének és több városházi alkalmazottnak milliós nagyságrendű összegeket fizetett ki projektmenedzsment címén, miközben a beruházásnak volt saját projektmenedzser-cége. A GINOP-pályázatból indított projekt intézésére 2019-ben maga Krisztin polgármester kötött szerződést egy, a feladatra kiválasztott vállalkozással, az Önkormányzati Fejlesztési- és Projektiroda Kft.-vel (ÖFP).

Tavaly a szűkös határidők miatt a képviselőtestület egyhangúlag megszavazta, hogy a kivitelezést átadják a BTTF Badacsony és térsége Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt.-nek, amely a körzet országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor által irányított területfejlesztési és uniós források felhasználásáért felelős minisztérium alá tartozik.

A cég egy év alatt be is fejezte a munkálatokat, de a beruházással kapcsolatos eljárások tovább folynak.

A badacsonytomaji turisztikai GINOP-fejlesztés pénzügyeit először a Közbeszerzési Döntőbizottság (KD), majd az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF), a rendőrség, és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vizsgálta. A KD 2020-ban 3 milliós bírságot szabott ki az önkormányzatra, mert az több ponton törvénysértőnek találta a projekt kezelését.

polgármester összesen 61,7 millió forintot osztott szét szabálytalanul projektmenedzseri tevékenységre – áll az összegzésben. A pénzből az akkori jegyző és városházi alkalmazottak részesültek.

Az OLAF emberei a polgármesteri hivatalba, sőt a polgármester lakásába is kiszálltak, hogy helyszínen nézzék át a pályázat dokumentációját.

2020 tavaszán kéthetes monstre kihallgatás-sorozatot is tartottak a NAV Veszprém megyei központjában. Ide az önkormányzat jelenlegi és előző ciklusbeli képviselőit is beidézték.

Polt Péter legfőbb ügyész tavaly év végén egy parlamenti kérdésre adott válaszában azt írta, hogy 2022. november 3-án sor került két személy gyanúsítotti meghallgatására jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, valamint hamis magánokirat felhasználása vétség alapos gyanúja miatt.

 

Az Economx is írt az esetről, azzal a reménnyel, hogy végre befejeződhet a badacsonyi kikötő legendás épületének felújítása. A tervek szerint a felújítást követően a Tátika alsó szintjén információs iroda, illetve a turisták fogadását, várakozását szolgáló közösségi tér jön létre, a felső szinten pedig étterem működik majd. A részleteket itt találja meg >>>